A Föld napja

2021. 04. 22., cs – 07:00

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Április 22-én közel 180 országban tartják meg a Föld napját világszerte, felhívva ezzel a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az első Föld napját 1970. április 22-én tartották, amely 20 évvel később világmozgalommá nőtte ki magát. Magyarország az elsők között csatlakozott, így idén már 31. alkalommal ünnepeljük e napot. Az eseményeket 2009-ben az ENSZ a „Földanya Nemzetközi Napjává” nyilvánította.

A világnap célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön a Föld megóvása. Az idén ez a világnap is más megvilágításba kerül. A természet folyamatosan küldi a vészjelzéseket árvizek, aszályok, extrém időjárási körülmények formájában. A világban jelenleg zajló koronavírus-járvány is megmutatja, hogy figyelnünk és vigyáznunk kell magunkra, egymásra, a Földre és a vízkészletünkre. Az emberiség túlterjeszkedése rendkívüli módon megterheli a világot, túlságosan sokat fogyasztunk és túlságosan sok területet foglalunk el évről évre.

Mit tehet egy gazdasági vállalkozás? Sokat. A MIHŐ fontosnak tartja a környezetvédelem megóvását, ezért kb. 60%-ban megújuló energiával szolgáltatja a távhőt. 2009-től napjainkig a zöldenergiák használatával kb. 350 ezer tonnával csökkentette a CO2 kibocsátását.

Mit tehetsz Te? Sokat. Építs közösséget, zöldítsd környezetedet, ültess fát, termelj haszonnövényeket, komposztálj, éheztesd a kukát, szigetelj, közlekedj közösen, ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül, válts környezetbarát szerekre félkész vagy kész helyett, egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit! Így nem csak a környezetedet óvhatod meg, de saját egészséged megőrzéséhez is hozzájárulhatsz.